„Egy alkotóműhely, mely előtted is nyitva áll!”

Kik vagyunk?

A MadeByYou egy nyitott műhely, ahova bárki betérhet, aki szeretne pár órára “művész-bőrbe” bújni… Kísérletezni, újra gyerek lenni, kikapcsolódni, feltöltődni, személyes tárgyakat készíteni.

Hitvallásunk, hogy mindannyian kreatívnak születtünk, csak ahogy visszajelzéseket kapunk a görbe vonalainkra, lila fáinkra, zöld felhőinkre, ahogy iskolába kerülünk, majd felnövünk, ez a kreativitás elbújik, elemetődik bennünk. Mi azt tűztük ki célul, hogy ezt előcsalogassuk belőled, hogy újra felszabadítsunk és újra önbizalmat és sikerélményt élj át az alkotás által.

Csapatunk minden tagja a segítségedre lesz abban, hogy valami olyasmit alkoss, amire igazán büszke leszel… miközben még nagyon jól is érzed magad! :)

Szeretettel várunk!

A MadeByYou csapat

 

Erdős Ági a MadeByYou egyik alapítója, a cég vezetője, a csapat összetartója. Folyamatosan új álmokat szövő, tervezgető, alkotó ember. Szívügye az emberek lelki jól-léte. Célja, hogy a MadeByYou az alkotás mellett a feltöltődést, kikapcsolódást is szolgálja. Pszichológia szakot végzett, de bevallása szerint az iskolák falain kívül tanult a legtöbbet. Gyengéi a padlizsán színű festékmáz, Portugália és a bossa nova. Nagyra értékeli az aprólékosan kidolgozott mintákat, a humoros kerámiákat, és a jó beszélgetéseket. 5 éves kislánya, Adél a legnagyobb inspirátora.

Feldesz Linda a MadeByYou másik alapítója, a MadeByYou BUDA üzletvezetője. Tizenévesen egy állatotthonban önkénteskedett, később emberekkel kezdett foglalkozni. Szociális munkásként végzett, majd évekig egy családsegítő szolgálatnál dolgozott. Szereti, ha rendben mennek a dolgok, a MadeByYou-ban is ügyel erre. A letisztult formákat és mintákat szereti. Három kislánya van.  

Erdősné Szabó Joli a MadeByYou PEST üzletvezetője. Joli a kezdetektől figyelemmel kísérte a MadeByYou tevékenységét. Az ő kezét dícsérik a kötények, sok színes csempe, és egyre több mintadarab. Úgy hozta az élet, hogy két éve az üzlet belső feladataiban is részt vesz. Gyorsan beletanult a kerámiafestésbe és a kemencepakolásba. Mindig is varrt, kötött, és újra meg újra felfedezi a rajzolás és festés örömét. Szereti pikk-pakk megoldani a felmerülő problémákat, és nem szereti túlbonyolítani a dolgokat. A kerámiák esetében is az egyszerűbb formákat kedveli, melyek sok szabadságot hagynak a színeknek és mintáknak.

Imrei Bogi MadeByYou

Imrei Bogi a MadeByYou csapat mindig vidám és lelkesítő tagja. A hangyáktól a vércsékig minden állatot válogatás nélkül megment, megfigyel, lerajzol, megfest, vagy éppen megmintáz. Életét iparművészként éli, ékszereket, használati tárgyakat, grafikákat, szobrokat, fali matricákat készít. Bármikor le lehet kenyerezni egy kis csokival. Előszeretettel merül bele a részletekbe, ugyanakkor az egyszerű, letisztult tárgyakat szereti. Imád természetet járni, agarat futtatni, alkotni. Jó érzéssel tölti el a kreatív légkör, a jó hangulat, és ha mindezt megoszthatja másokkal. Bogi alkotásaival itt ismerkedhetsz meg: www.imreiboglarka.com

Szalai Erika korábban vendégként is imádott a MadeByYou műhelyben lenni. Az önkifejezés egy fontos formájának és egyben egy meditatív állapotnak tekinti az alkotást. Szeret másokat is megfigyelni, ahogy kezeik között örömmel születnek meg az alkotásaik. Erika közgazdászként végzett, de mindig is érezte, hogy igazán egy szabadabb, színesebb világban van a helye. Lételeme a harmónia. Lenyűgözi a részletgazdag ábrázolás,  vidám színek kavalkádja – kedvencei az indiai motívumok, mandalák, az élénk zöld, narancs és pink színek. Érdekli az emberi lélek- és személyiség fejlődése, szívesen elegyedik beszédbe bárkivel, foglalkoztatja az ezotéria, rendszeresen jógázik, meditál és újabban rákapott a kerékpározásra is.

Antal Balázs a MadeByYou egyetlen férfi munkatársa (egyenlőre :)). Bazsa 9 évesen “felrobbantotta” a nagymamája kályháját, mert bedobott a tűzbe egy általa gyúrt agyaggolyót. Valahol ott kezdődhetett érdeklődése az agyag iránt. Felcseperedvén a MOME-n végzett designerként, szakterülete a porcelán és kerámia. A világ egyik leghíresebb porcelánmanufaktúrájában – Herenden – dolgozott porcelánfestőként. Szerinte mindenből, mindenhol és mindenkitől lehet tanulni és inspirációt meríteni. Saját tervezéseit és munkáit ebben a szellemben készíti – A tárgyak szervesen hozzátartoznak az életünkhöz, ezért meghatározzák életünk minőségét. Bazsa szereti a határozott, karakteres tárgyakat, ugyanakkor órákat is el tud pepecselni egy-egy munkán. Az utazás az élete része. Munkáit itt nézegetheted meg.

Táborosi Detti a MadeByYou legújabb tagja, aki a testvérétől kapott ajándéknak köszönheti, hogy megismerte az alkotóműhelyünket. A kreatív tevékenységek mindig is vonzották, legyen az origami, gyöngyfűzés vagy épp csipkelámpa készítés.Szakmájában is a kreatív tervezés lehetőségét kereste, településmérnökként végzett. De úgy érzi, hogy az alkotás örömét csak később, a MadeByYou-ban tapasztalta meg igazán. Felemelőnek tartja, hogy immáron a hobbija lehet a munkája. Élvezi a kollégák és a vendégek nyitottságát és leginkább az boldogítja, ha útmutatásai alapján mások is megvalósítják megálmodott egyedi kerámiáikat.

2016-ban

Szarka Andi Flóra

Malatinszky Petra

és Farkas Lilla is csatlakoztak hozzánk :)

A MadeByYou harmadik alapítója Erdős Juci. A MadeByYou-ban mostanában nem találkozhatsz vele, más vizekre evezett: jelenleg fényképészettel foglalkozik. Sok régi fotónk az ő látásmódját és a jó pillanatokra való ráérzését dícséri.

Videó galéria

Tovább a videókhoz
Még több ötlet

Szeretnél értesülni akcióinkról, programjainkról, újdonságainkról? Itt iratkozhatsz fel hírlevelünkre. Csak add meg keresztneved és email címed!

Kérlek add meg az e-mail címedet!
Rólunk mondták

Legfőképpen inspiráció számomra, amikor elmegyek hozzátok, és nagyon kellemes környezetben, nagyon kedves emberekkel, nagyon szép dolgokat készíthetek…hogy látom, hogy a nulláról létrehoztatok egy ilyen helyet, és hogy az emberek szeretik :).

Hársas Judit

Olyan hely, ahol nem kell rohanni, ahol bármikor kedvesen segítetek ha kérjük, de mégsem “lógtok” az ember nyakán. Nagyon emberi, a szó legjobb értelmében.

Bedő Hajni

Még több vélemény »
Kik vagyunk?
Egy alkotóműhely, mely előtted is nyitva áll. Bármikor is térsz be hozzánk, csapatunk valamelyik tagja a segítségedre lesz, hogy olyat alkoss, melyre biztosan büszke leszel. 
 
 

 
BLOG BLOG BLOG

Mozaik technika

Törött csempék, bögrék, tányérok és egyéb kerámiák újrahasznosításával készíts magadnak mediterrán hangulatú kaspót vagy színes, jókedvre-derítő tükörkeretet! Készíts mozaikkal borított mediterrán ...

‘Túl a bögréken’ sorozat II.

Itt a második ötletünk! Túl a bögréken sorozatunkban bemutatjuk, hogyan nyerhetnek új funkciót olyan egyszerű kerámiák, mint egy sima bögre, ...