„Egy alkotóműhely, mely előtted is nyitva áll!”

Mi történik a színfalak mögött?

egetes utan 600

Van egy kis – minket is lenyűgöző – csodája annak, ahogyan a színes festékmázak viselkednek a festéstől kezdve a száradáson át a kiégetetés után látott eredményig. Azt már  biztosan Ti is észrevettétek, hogy száradás közben a festékek fakulnak. A piros rózsaszínnek látszik, a fekete szürkének, a padlizsán világos lilának, a halványabb színek pedig szinte fehérnek. Amikor leadjátok nekünk a megfestett kerámiákat, mind fénytelen, halvány és fakó. (Van, akinek így tetszik – nekik is van egy jó hírünk!:)) Majd amikor pár nappal később eljöttök átvenni őket, a művek fényesek és intenzív színekben pompáznak.

Mi történik a kerámiákkal a leadás és az átvétel között?

Először is, hagyjuk, hogy minden festett felület teljesen megszáradjon – így tud majd megtapadni rajta egy következő réteg. Minden kerámiát – néhány technika kivételével – egy kékeszöld fedőmázba mártunk. Ilyenkor nagyon ijesztően néznek ki a műveitek: mintha mind-mind egyforma színű lenne. De nincs ok aggodalomra! Ez a zöldeskék fedőmáz az égetés során átlátszóvá válik. Azért szükséges, hogy színezett legyen a máz, hogy láthassuk, tényleg a kerámia egész felületét befedte-e, és azért szükséges a kerámia egész felületét befednie, hogy Ti majd használni tudjátok, hogy sehol ne szívják be a nedvességet a bögrék, vázák, müzlistálak.

Mázazás és előkészítés

Hagynunk kell ezt a mázréteget is megszáradni, csak ezután következhet egy újabb lépés: minden kerámiának az alsó peremét vagy lábát teljesen letöröljük. Miért van erre szükség? Az olvadt máz jó ragasztóanyag, így ha egy mázas felület a kemencében hozzáér valamihez, odaég. De mi nem akarjuk, hogy a kerámiáitok beleragadjanak a kemencébe! A máznak ezt a tulajdonságát használjuk azonban ki, ha két formát szeretnénk egymáshoz ragasztani, mint ezeken a tálakon:

Beindították a fantáziád?

Amint minden kerámia elő van készítve az égetésre, tehát be van mázazva és le van törölve az alsó felülete, elkezdjük bepakolni a kemencét. Ez egy jó kis ‘játék’: polcokat kell építenünk lábakból és égetőlapokból. Egy-egy polcra kerülnek a hasonló magasságú kerámiák. Csak akkor tudunk egy újabb polcot berakni, ha már az előzőt telepakoltuk, később erre már nem lesz lehetőség. Mivel a máz miatt összeragadhatnak az érintkező kerámiák, figyelnünk kell rá, hogy kellő távolságra legyenek egymástól. Az egy kicsit logikai játék szerű, hogy milyen elrendezésben fér el a legtöbb kerámia egy polcon. Ezzel kell sakkoznunk, amikor valakinek sürgős az égetés, de a kemence már tele van. Általában sikerül elhelyeznünk a kerámiákat, sajnáljuk, ha – egy-egy nagyobb tárgy esetében – éppen nem.

Amint bepakoltuk a kemencét, kezdődhet az égetés. A kemencét több óra alatt 1000 fokra fűtjük, majd rövid ideig ezen a hőmérsékleten tartjuk. Így érik el a mázak a végleges színüket. Majd kb. másfél nap alatt lassan szobahőmérsékletűre hűtjük a kemencét és benne a kerámiákat. Miért nem lehet folyamatosan, egyesével berakni a kerámiákat? És miért nem lehet korábban kiszedni egy-egy darabot, ha valakinek sürgős? Pontosan emiatt az égetési technológia miatt. A nálunk használt festékmázaknak erre az égetési folyamatra van szükségük, hogy szép színük legyen. Továbbá a kerámiák sérülhetnek, elrepedhetnek, ha túl gyorsan fűtjük vagy hűtjük le őket. Ezt inkább nem rizikóztatjuk!

Számunkra is mindig izgalmas, amikor a kihűlt kemencébe bekukucskálhatunk, és meglátjuk a kész, színes kerámiákat. Tudjuk, milyen érzés számotokra, amikor kíváncsian és izgatottan jöttök átvenni a műveiteket. Az egyedi, kézzel készült tárgyakkal van bőven munka, de nagyon megéri, igaz? Mit gondoltok?

Szólj hozzá Te is!

Ez szintén tetszeni fog:

Videó galéria

Tovább a videókhoz
Még több ötlet

Szeretnél értesülni akcióinkról, programjainkról, újdonságainkról? Itt iratkozhatsz fel hírlevelünkre. Csak add meg keresztneved és email címed!

Kérlek add meg az e-mail címedet!

(Ahhoz, hogy értesülj ajánlatainkról és igénybe tudd venni kedvezményeinket mindkét mező jelölése szükséges.)

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Biztosítunk róla, hogy adataidat módosíthatod, hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod. Részletek: www.madebyyou.hu/adatmodositas/

Rólunk mondták

Nagyszerűen éreztük magunkat én, és a kedvesem, Csilla. Szeretnénk többször is visszatérni ide.

Tabáni István, a Csillag születik nyertese

Legfőképpen inspiráció számomra, amikor elmegyek hozzátok, és nagyon kellemes környezetben, nagyon kedves emberekkel, nagyon szép dolgokat készíthetek…hogy látom, hogy a nulláról létrehoztatok egy ilyen helyet, és hogy az emberek szeretik :).

Hársas Judit

Még több vélemény »
Kik vagyunk?
Egy alkotóműhely, mely előtted is nyitva áll. Bármikor is térsz be hozzánk, csapatunk valamelyik tagja a segítségedre lesz, hogy olyat alkoss, melyre biztosan büszke leszel. 
 
 

 
BLOG BLOG BLOG

Mozaik technika

Törött csempék, bögrék, tányérok és egyéb kerámiák újrahasznosításával készíts magadnak mediterrán hangulatú kaspót vagy színes, jókedvre-derítő tükörkeretet! Készíts mozaikkal borított mediterrán ...

Mutasd meg kreativitásodat! FOTÓPÁLYÁZAT

    Eddig csak a családod és barátaid látták alkotásaid? Vagy talán még ők sem? Ne hagyd porosodni műveidet, engedd inkább, hogy ...

Read previous post:
IMG_2086
Üvegékszer készítés

Szeretnél minden ruhádhoz színben passzoló üveggyűrűt? Örülnél a személyiségedhez illő ékszereknek? Jó érzés lenne a szürke hétköznapokon még több színnel...

Close