Alkotós Szombatok Alsósoknak

A nyári, alsósoknak szervezett táborunk sikerén felbuzdulva, ősztől minden hónap utolsó szombatján alsós kisiskolásoknak szervezünk mesével és játékkal átszőtt alkotói napot.

Minden alkalommal egy Lázár Ervin mese adja a téma alapját, és Drubina Orsi kolléganőnk erre a mesére felfűzve hoz játékokat és különféle művészeti tevékenységeket.

Mindan alkotós szombatra készülünk kerámiafestéssel, és ezen túl minden alkalommal egy-egy új alapanyagot és technikát próbálhatnak ki a gyerekek. A MadeByYou színes műhelyében teret adunk nekik, hogy kísérletezzenek agyaggal, papírral, érdekes eszközökkel, sőt, akár a kézzel-lábbal festéssel is.

 

HITVALLÁSUNK

Szeretnénk, ha ezúttal a kisebb gyerekek is megmerítkezhetnének abban, milyen kísérletezve alkotni… úgy, hogy nem csak a produktum a lényeg, hanem a játékos, kísérletező, örömteli folyamat… amikor nincs elvárás… amikor a művészet önkifejezés. Hiszünk benne, hogy ez egy nyelv lehet a gyerekek számára, és ezáltal egy eszköz arra, hogy helyretegyék önmagukban a világ dolgait és a saját életük eseményeit. Az alkotás mindig “kéznél van”, és ha ezt tudják, ha erre ráébrednek, akkor gyermekként és később kamaszként is hatalmas erőnek lesznek birtokában… miközben érzéssel és élettel teli alkotások születnek a kezeik közt.

KIKET VÁRUNK?

Olyan 7-11 éves gyerekeket várunk, akik örömüket lelik a mesékben, és a festésben-rajzolásban-alkotásban, akiket lekötnek a kreatív tevékenységek. A nap során lesz alkalom sétálni, mozgásos feladatokat is végezni, Orsi sokszínű és mozgalmas nappal várja őket, de azért ezek a szombatok nem a legmozgékonyabbaknak valók!

MI LESZ A PROGRAM?

Minden nap egy Lázár Ervin mesével indul, és ez adja a keretét az adott napnak – a délelőttnek is, a délutánnak is. Délelőttönként a mesékre felfűzve a gyerekek Orsival játszanak, a történetre fókuszálnak és alkotnak. A délelőtti játékot és alkotást ebéd követi, majd egy kis séta és egy délutáni alkotós foglalkozás, melyben helyet kap a MadeByYou- kerámiafestés is.

8.30-9.00 Érkezés

9.00-12.00 Délelőtti mese, játék és kézműves program

12.00-13.00 Ebéd

13.00-15.00 Délutáni alkotás

15.00-15.30 Szülők fogadása, hazamenetel

KI TARTJA?

Drubina Orsi,

a MadeByYou csapat egyik mosolygós tagja, aki színházi közegben és az alkotóműhelyben is otthonosan mozog. Ő lesz a gyerektábor vezetője, aki a nap során végig mellettük van:

“Szegeden és Veszprémben tanultam, végzettségem szerint teatrológus és drámaíró vagyok. Több, mint 5 éve tartok nyaranta gyerekszínjátszó táborokat a Vajdaságban. Ami a leginkább inspirálj ezek során, az a közösségépítés.  Az alkotást is egy közös ügynek tartom – a színházban és a MadeByYou-ban egyaránt. Édesanyám festő, és már gyerekkoromban is arra nevelt, hogy kísérletezni szabad! 🙂 Én is ennek szellemében alkotok és igyekszem segíteni mások lényének és kreativitásának kibontakozását. Az az igazság, hogy szövegekkel és lelkekkel ugyanannyira szeretek foglalkozni és hozzájárulni a fejlődésükhöz.”

MIKOR? HOL?

2020-ban 3 alkalommal rendezünk az alsós gyerekeknek Alkotós Szombatokat:

Szeptember 26. 

Október 31.

November 28.

Minden alkalommal 9-15 óráig.

Helyszín: MadeByYou PEST, 1053 Bp., Királyi Pál utca 11.

 

MENNYIBE KERÜL?

1 alkalom ára 10.700 Ft, 

mely az alábbiakat foglalja magában:

Délelőtti és délutáni játékos művészeti foglalkozásokat.

Alkotásokat, mely a gyerekek szobáját, mindennapjait teszik majd színesebbé.

Alkalmanként 1 db megfesthető kerámiát.

Történeteket, meséket, melyek velük élnek tovább.

A programvezető szakemberek munkáját.

Meleg ebédet egy közeli étteremben.

Aranykártyás kisiskolásoknak 7% kedvezményt biztosítunk, így 1 nap díja 9900 Ft.

Testvér kedvezmény szintén 7%.

Bérlet kedvezmény: szintén 7%, ha 1 gyermek mindhárom őszi alkalomra bejelentkezik, és befizetése egyben érkezik meg.

A kedvezmények nem összevonhatóak.

Folytatást tervezünk januártól.

ÉRDEKEL? KÉRDÉSED VAN?

Kérjük, ha érdekelnek az alsós alkotós szombatok, írj nekünk mielőbb az info@madebyyou.hu email címre, hiszen a maximális létszám: 8 fő

Sok szeretettel várjuk alkotni és játszani vágyó 7-11 éves gyermekedet!

BIZTONSÁG:

Kérjük, itt olvasd el, milyen biztonsági intézkedéseket tettünk a Covid-19 megelőzésére, hogy a járványhelyzetben is biztonságban tudjatok alkotni!