Mit árulnak el rólunk a színek?

Elmerengtél már azon, hogy amikor festeni jössz a MadeByYou-ba, miért éppen azokat a színeket választod, amikor festékekért nyúlsz? Ha eddig még nem, most megtudhatod, mit jelent egy-egy szín, milyen hangulatot, lelkiállapotot takar, milyen személyiségre utal. A kép korántsem teljes – a színek pszichológiája ennél sokkal összetettebb, de talán elgondolkodtató és szórakoztató lesz számodra. Hát így olvasd!

Biztosan te is észrevetted már magadon, hogy vannak napok, amikor a festékek kiválasztásánál a kedvenc színeidhez ragaszkodsz, máskor pedig – önmagad számára is meglepő módon, ezektől teljesen eltérő színeket választasz. Hirtelen élénk, harsány színekhez nyúlsz, vagy épp sötétebb, komorabb színűre fested a kerámiád, mint szoktad.

Nem szokatlan és nem is véletlen, hogy néha egy időre megváltozik az ízlésünk, és hirtelen például megveszünk egy sárga pólót, miközben utáljuk a sárga színt, vagy  kékre lenne kedvünk festeni a szobánk falát, pedig a tiszta fehér falakat szeretjük. Ha ránézünk egy színre, az bizonyos érzéseket (sőt, testi, fiziológiai reakciókat) vált ki belőlünk. Ha kellemes ez az érzés, szeretni fogjuk a színt, ha éppen nem esik jól a szín hatása, nem fog tetszeni. De mivel valamelyest változunk, gyakran változik a kedvünk, és változnak a hatások is, melyek nap mint nap érnek minket, ezért változhat az is, hogy jól esik-e egy színre néznünk, vagy sem.

Mit mesélhetnek rólunk a színek, amikor a MadeByYou-ban választjuk őket?

A piros

Nem tetszik a piros? Lehet, hogy ma éppen kimerült vagy, vagy valami felizgatott, feldühített, és könnyen robbansz. Tartasz, vagy félsz valamitől? Ugye nem meglepő, hogy ilyen állapotban nem akarunk még magunkon kívül is izgató, piros színt látni?

A pirosat választod? Ha igen, pont erre van szükséged: egy kis izgalomra. Talán csak vérpezsdítésre egy unalmas munkanap után, de lehet, hogy szeretetre, szerelemre, szenvedélyre. Az is lehet, hogy titkon változásra vágysz, egy kis lázadásra, forradalomra a saját életedben. Vagy szeretnél egy kis pompát és feltűnést, szeretnéd felkelteni a megajándékozott figyelmét? Mondhatod ám azt is, hogy egyszerűen szereted a pirosat, és jól áll energikus, önbizalom-teli személyednek.

A sötétkék

Tetszenek a kék árnyalatai? A sötétkék nyugalmat és békét áraszt, talán erre van szükséged egy zaklatott időszak után. Goethe szerint a kék a “hívogató semmi”. Talán szeretnél kicsit elbújni, mély gondolatokra és érzelmekre, bensőséges hangulatra és gyengédségre lenne igényed. Vagy foglalkoztat valami, amiben jól esne végre mélyen elmerülni. Ha halványkéket választasz, valószínűleg gondtalan vidámságra törekszel.

Nem tetszik a kék? Menekülsz a nyugalomtól, mert azt hiszed, így valamiről lemaradsz? Esetleg úgy érzed, túl sok a kötöttséged, nincs eléggé szabad kezed a döntéseidben? Fojtogat egy kapcsolat, a munkád, egy feladatod? Vigyázz, nehogy túlhajszold magad!

A lila

A lila egyfajta titokzatosságot rejt magában. Keveréke a pirosnak és a kéknek, a férfiasnak és a nőiesnek, feloldódik benne az aktív és passzív, a vágy és a valóság ellentéte. Vágyat mutathat az erotikára, de a megértésre, az empátiára, a titok felfedésére is. Erre vágysz? Vagy ezt most pont elutasítod?

A zöld

Ezt választod? Valószínűleg törekszel a biztonságra. Ha nem is mindig, ebben a festékválasztós helyzetben, a MadeByYou-ban mindenképp  🙂 Mivel mások elismerése és egy jól bevált hozzáállás (talán egy kicsit konzervatívabb  gondolkodásmód) biztonságot adnak, mostani helyzetedben ezekhez fordulsz. A kitartás és a szorgalom színe is zöld. Kitartónak érzed magad?

Nem tetszik a zöld? Valószínűleg nem vonz a zöld biztonsága, te ennél extravagánsabb vagy, és szeretnél valami igazán eredetit alkotni, még ha ehhez kísérletezés kell is, és rizikóval jár, ha nem a bevált utat járod.

A sárga

Tetszik a sárga? Valami könnyű, élénkítő hatásra lenne most szükséged, vidámságra és melegségre? Vagy úgy érzed, ma kirobbanó formában vagy és egy hozzád hasonlóan dinamikus színnel jó körbevenni magad? Vagy éppen megoldást keresel egy problémára, és jól esne végre kicsit oldódni, felszabadulni? Esetleg örök kalandor vagy?

Nem jó a sárgára nézned? Talán ma cseppet sem vágysz izgalomra, különösen zavar a szemtelenség, hivalkodás és tolakodás. Esetleg úgy érezheted, ma te sem tudod visszatartani a véleményed, és mindjárt robbansz. Előfordulhat, hogy csalódtál valamiben, és semmi kedved nincs magadra erőltetni ilyen élénk és vidám színeket, mint a sárga és árnyalatai.

A barna

Nem tetszik a barna? Figyelsz eléggé a testedre, a tested jelzéseire? Talán azt érzed, most csak átmeneti helyzetben vagy, amikor fontos a céljaiddal, munkáddal tölteni szinte minden idődet, és saját kényelmedre nemigen van időd. Különösen fontos lehet most környezeted elismerése ahhoz, hogy jól érezd magad, hogy legyen önbecsülésed.

A barnát választottad? Talán egy túlhajszolt időszak és konfliktus helyzetek után most csak egy kis nyugalomra, és egyszerűségre vágysz. Csak ne kelljen gondolkodni! A boldogsághoz elég ilyenkor egy jó fürdő vagy a pihe-puha ágyunk.

A szürke 

A szürkét választottad? Talán ma nem szeretnél feltűnést kelteni, kitárulkozni, beszélgetni sem. Lehet, most nem vágysz semmilyen hatásra, hagyjon mindenki békén!

Nagyon nem tetszik a szürke? Lehet, hogy unalmasnak találod élettelen csendjét. Jöjjön bármi más, csak legyen rád hatással, indítson meg, inspiráljon, igaz?

A fehér és a fekete

Valamiben abszolút, végleges döntésre juthattál, mert már tarthatatlannak érezted a vacillálást. Lehet, hogy azt döntötted, nagy lépést teszel meg valamiben, amit már régóta halogatsz. Vagy kifakadtál, és végre elmondtad a véleményed, amit már régóta elhallgattál. Igaz Rád valamelyik?

A fehér a “tabula rasa”, az új kezdet színe, az „Igen” valamire.

A fekete a dac, a valamivel szembe helyezkedés, a „Nem”.

És ha nem csak egy színnel festek?

Amikor festeni jössz, gyakran több színt is választasz. Ilyenkor természetesen több szín hatását választod, melyek hatnak egymásra. Az egyik legkiegyensúlyozottabb választás az összes alapszín választása. Tudod, kik választják ezeket? A gyerekek!

Minden színnek sokféle árnyalata van. Van például olyan zöld, ami kicsit sárgás, melegebb, de van olyan is, melybe mintha kéket kevertek volna, és inkább hideg színnek tűnik. Ezek az árnyalatok mind befolyásolják a választásainkat, hiszen más hatást váltanak ki, mint a tiszta színek. Lehet, hogy a pirosból, lilából és a zöldből is inkább azokat választjuk, amelyek kékes árnyalatúak, mert a kék szín hatására van szükségünk. Hogy lehet egy piros kékes árnyalatú? Nézd meg ezt a képet! Látod az ezernyi árnyalatot?

Ez teszi bonyolulttá a színek jelentését, értelmezését. Létezik egy teszt, amit még a múlt században dolgozott ki egy svájci pszichológus, Max Lüscher, amely pont ezen a megfigyelésen alapul. Tesztjében nem csak az alap színeket nézi, hanem azt is, hogy egy-egy színből milyen árnyalatot választasz. A teszt a választásaid alapján ad képet az aktuális állapotodról, igényeidről, vágyaidról, problémáidról, személyiségedről.

Persze a mi színskálánk a MadeByYou-ban nem egy személyiségteszt része, így ha legközelebb nálunk jársz, ne remegő kézzel válassz festéket!  🙂 Ne félj, nem szoktuk elemezni vendégeinket a színválasztásaik alapján! 🙂 És tudod most már, hogy milyen komplex téma a színek pszichológiája.

Milyen szín jelentésén gondolkodnál még szívesen?
Forrás: Max Lüscher

 

0
    0
    Kosarad
    Kosarad jelenleg üresVissza a webshopba